Kérdések a Magyar Kupa lebonyolításával kapcsolatban

Három találkozó is elmaradt már idén - több szakvezető is elmondta a véleményét.
 
 

Kérdések a Magyar Kupa lebonyolításával kapcsolatban

Három találkozó is elmaradt már idén - több szakvezető is elmondta a véleményét.
 
 
 
 
 

Kérdések a Magyar Kupa lebonyolításával kapcsolatban

Három találkozó is elmaradt már idén - több szakvezető is elmondta a véleményét.

Az egyértelmű, hogy a Magyar Kupa megyei selejtezőjének jelenlegi kiírása nem a legoptimálisabb, jó megoldás viszont egyelőre nincs, csak a problémák gyarapodnak.

Az idei sorozatban már három találkozó is elmaradt, a Magyaregres, a Marcali és a Babócsa sem utazott el idegenbe. Az indokok egyértelműek: hét közben a fél megyét átutazni nagyon komoly terhet jelent a csapatoknak, hiszen a sorsolásnál nincs területi elv sem.

Akik viszont kiálltak, hátrányban érzik magukat, hiszen egyrészt fáradtabban érkeznek a hétvégi bajnoki fordulóra, másrészt könnyen lehet, hogy sérüléseket szednek össze - ráadásul mivel csak hármat lehet cserélni a kupában, a bajnokságban kevesebbet játszók sem biztos, hogy sok lehetőséget kapnak. Az utazási költségekről pedig még nem is ejtettünk szót...

Ezt a témát feszegette a Somogy Sportjában Keszei Ferenc, Bőzsöny János, Kőrösi András és Bruncvig Róbert - előbbi kettő csapata még áll, utóbbi kettő viszont nem utazott el egy-egy összecsapásra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.